2009. augusztus 6., csütörtök

Carmona microphylla bonsai


Tavasszal vettem ezt a kis fát egy akció keretén belül.Érdekelt, hogy tényleg olyan kényes kis jószág-e, mint ahogy hírlik.Hát tanúsíthatom, tényleg kényes.Ahogy megvettem, rögtön kivettem a táljából, mert volt egy szép kis kövem, gondoltam elég hosszúak a gyökerei, és én majd szépen lassan ránevelem.Hirth János tanácsára, nem a betekerős módszert választottam, hanem áztatott agyagba lett mártogatva a gyökérzet többször, így védve a kiszáradástól.
Árnyékos helyen volt, de nem szélárnyékos.Másnap jött egy nagy szélvihar,
estére már lógtak a kisfa levelei, kezdtek fonnyadni.
Kétségbeesésembe azonnal levettem a szikláról, langyos vízzel lemostam a gyökereit, cserépbe ültettem, jól meglocsoltam, és ráhúztam egy nylonzacskót.Szerencsémre stamm kis fa, mert néhány nap múlva szépen ledobálta a beteg leveleit, (gondolom egy jót röhögött rajtam), és úgy döntött nem helyezi át székhelyét az örök vadászmezőkre.
Szépen rendbe jött 2 hét fólia kúra után.
Nem mertem felvállalni újra a sziklára ültetést, inkább beültettem egy kis tálba.
A fenti kép ma készült, szerencsére ilyen vidáman éldegél..remélem még jó sokáig.
BIOLUX-ba van ültetve, lakásban tartom ablakpárkányban, és 2 hetente kap Bonsai Doktor tápoldatot.

58 megjegyzés:

  1. gratulálok hozzá! nagyon szépet faragtál belőle!!! hova tünt a fának a szára? :)
    hogy csináltad ezt?
    én ma vettem egy carmona-t egész szép formája van szeretném sokkal szebbre alakítani...tudnál tanácsokat adni?

    VálaszTörlés
  2. A carmonát ilyen kis szárral vettem, azon még nem alakítottam semmit.Köszönöm!Ha konkrét kérdésed van, szívesen segítek!;)

    VálaszTörlés
  3. hello!Tudnál segiteni én épp ma vettem egy ilyen kis bonsai-t de nem tudom h kell kezelni!metszeni drótozni.... tudnál tanácsokat adni!??Ja és panelban lakunk,ez mennyire gond?Köszönöm előre is segítséged!

    VálaszTörlés
  4. Hi!. Én is vettem egy ilyen tipusú bonsait de én ugy vettem észre hogy tul merev aszára aahoz hogy drótozni lehessen.. de lehet hogy csak én tévedek és ez nem akadály.
    Nektek mi avéleményetek?

    VálaszTörlés
  5. Üdv!
    Tavasz környékén vettem egy ilyen kis fát, szintén egy akció keretében. Mivel korábban már nagyon szerettem volna bonsai-al foglalkozni úgy éreztem jó kezdet lehet. Sajnos nem tudtam azonosítani a fát egészen mostanáig, és nem bántam vele úgy, ahogy kellett volna.
    Ennek eredménye, hogy már kb 2 hónapja nincs egy levele sem és akik látták, azok szerint már rég halott. De én nem adom fel és két hetente tápoldatot kap, és rendszeresen ügyelek, hogy ne száradjon ki. A változás azonban elmarad és meg sem mozdul a levéltelen kis fa.
    Mit tanácsolsz? (Ha a diagnózishoz szükséges képet is tudok készíteni róla)
    Előre is köszönöm a segítséget

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Amíg a fa vegetál, "halott", addig vigyázni kell a tápoldatozással.
    Én a helyedben félárnyékos helyre tenném a fát, vagy akváriumba, vagy nylonzacskóba.
    Alaposan meglocsolva, hogy a tál alatt legyen víz.
    Így egy jó kis párás mikroklíma alakul ki a fának, amitől elviekben beindul.
    A carmona nem szereti sem a huzatot, sem az erős napot, nem szeret az semmiféle változást.
    Én csak egy "sértődős dögnek" hívom az enyémet, mert az is többször szórta már el a leveleit.
    Most jelenleg anyámnál az előszobába, az ablaktól kb fél méterre van, lenn a földön, egy tál van alatta, abba agyaggranulátum, és víz.Ezen áll a bonsai tál.Neki ez a plusz páratartalom elég.

    Sok sikert!

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Meg tudnád esetleg mondani, hogy mitől lehet, ha a kis carmonám leveleinek tövében fehér penész-szerű valamik jelentek meg? Néhányszor megpermeteztem a leveleit, és azóta lett olyan. Persze a permetezést azonnal abbahagytam, de nem tudom mit csináljak vele, hogy rendbe jöjjön... Emellett hullanak is a levelei, pedig ugyanúgy gondozom, mint eddig.

    Előre is köszi a segítséget!

    Csilla

    VálaszTörlés
  8. Szia Csilla!

    Bocsánat, hogy csak most írok, de nem vettem észre a hozzászólásodat.
    Majd valahogy megoldom, hogy a kezdőlapon is látszódjon...
    Szóval.
    A levélhullás lehet a permetezés eredménye: vagy a beteg levelet dobja le a carmona, mint a kultúrnövények is szokták, vagy a permetszer hatására szárad ki a levél.
    Ezt talán onnan tudod meg, ha megfigyeled, hogy az újonnan kibujó kis levelek megmaradnak, vagy leszáradnak.Ha azok is rögtön száradni kezdenek, na az gáz.
    Javaslom a felszívódó vegyszer alkalmazását legközelebb.
    Így látatlanba, hogy mi lehet a folt a levélen, sajnos nem tudom megmondani.

    Üdv.Csaba

    Javaslom, ha írsz, tegyél egy rövid kis bejegyzést az üzenőfalra, akkor tudom, hogy válaszolnom kell a kérdésre ;)

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  9. Szia Csaba.
    Olyan kérdéssel fordunék hozzád, hogy a Carmona fám elkezdte hullajtani a leveleit (sárgán)és irágait is esetleg azért van mert elhulajtja a leveleit ősszel? Vagy lehetséges az hogy a kollégiumban nem túl jó a fűtés és megfázhatot?
    Mit tehetek?

    VálaszTörlés
  10. Szia Lili!

    A carmona akkor hullatja a levelét, ha valami baja van.Ez lehet bármilyen hirtelen változás, hőmérséklet, huzat, talaj stb.
    Próbáld meg egy nagy nylonzacskóba beletenni, meglocsolni a földjét, és kösd össze a zacskó száját.
    1-2 nap múlva, 1 órára nyisd ki a zacskó száját, szellőzzön át a levegője, majd ismét csukd be.Ha kezd hajtani a fa, akkor egyre sűrűbbb, hosszabb szellőztetés, majd zacskó nyitva marad, és 1-2 nap elteltével levehető.

    Remélem meggyógyul!

    Sok sikert!

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  11. szia!
    én is ma vettem egyet,de nem jó az alakja és az ágai is össze-vissza állnak .Hogy tudnék javítani rajta ?

    VálaszTörlés
  12. Szia!

    Az ágakat drótozássaal, kikötéssel tudod irányba állítani.Metszeni tavaszig nem szabad.Inkább arra figyelj, ha nagyon tömör agyagos a földje(mint általában mindegyiké), akkor a föld egy részét cseréld le.

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  13. szia nem rég kaptam ilyen fát, de még soha nem volt semien növényem. egyálltalán nem értek hozzá, még azt se tudom mi ez a drótozás. tudnál nekem egy rövif út mutatót adni hogy kell gondozni??

    előre is köszi!!
    és bocsi a tág kérdésér de tényleg nem értek hozzá, és nem akarom hogy meghaljon:(

    VálaszTörlés
  14. Névtelen aki dec. 11-én írt:
    Nézz körbe neten, nagyon sok olvasni való van fent. Én is ott nézelődtem utána mivel én is most szereztem egy ilyen gyönyörű kis szépséget ^^
    Csaba:
    Előszöris szia! Ha nem gond lenne pár kérdésem mert neten nem nagyon találtam rá semmi infót. A Carmonám néhány levelének az alján fekete pöttyök jelentek meg. Esetleg a tieden is voltak ilyenek? Esetleg nem tudod ez mi lehet? Nem tudom most mit kéne tennem... sajnos akváriumom nincs, gyakran permetezem sima (szűrt)vízzel, és kb. naponta adok neki vizet, csak félek, nehogy túlöntözzem, de mégis(lehet a szobában levő melegtől) úgy tűnik hogy hamar kiszárad a földje. Kiszedni még nem mertem, hogy a gyökereit meg egyebeket megvizsgáljam, hogy ott lent rendben van-e, mert félek, hogy megfázik, vagy véletlenül letöröm a gyökerét :( Igaz, még csak 3 napja van nálam, mégis félek, nehogy valami baja legyen... elvégre Tecsóból vettem, és ki tudja ott hogy gondozták őket :(
    Válaszod előre is köszönöm!
    Üdv:: Pyrko

    VálaszTörlés
  15. köszönöm utána olvasok. és az lehet a tulzott melegtől hogy elkezte ledobni levelit?? vagy mitől van??

    VálaszTörlés
  16. A carmona nem tartozik a kezdő bonsaios jó választásai közé.Merem ezt mondani azért, mert másfél év tapasztalat után is "elpusztult" a fenti képen látható növényem, minden igyekezetem ellenére. Nagyon érzékeny egy növény annyi biztos.Érzékeny a huzatra, a kiszáradásra, a túlöntözésre, nem viseli el a pangó vizet, szóval van baja....
    A levélhullásra a tippem: Akváriumba, vagy nylon zacskóba, óvatosan öntözni, viszont így növelve a páratartalmat.Az egészséges növény tartására is ajánlják a vizes alátét alkalmazását: alátétbe vizet, és kavicsot, úgy, hogy az edény alja NE legyen a vízbe, mert rögtön elrohad a gyökér.A frissen vett növényt tavasszal mielőbb átültetni, a kínai agyagos földbe nálunk tönkremegy.
    Beteg növényt nagyon finoman szabad tápoldatozni!
    a carmona ágai valóban eléggé kemények, inkább csak huzatni lehet, mint hajlítani az ágait.

    Legjobb mérsékelten fűtött helyen, ablakhoz közel tartani, vizes alátéttel.Lehetőleg ne radiátor fölött legyen, és ne tegyük léghuzatos, főleg bejárati ajtó közeli helyre.

    Hát én ennyit tudok a carmonáról. Szép növény, de mégegyszer mondom, kezdőknek nem tanácsolom, és ebben természetesen magamat is értem!

    Én inkább hazai fajokkal foglalkozom, nagyon szépen fejlődnek.

    Remélem tudtam segíteni.

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  17. én szeretném átültetni a carmonámat. kell valamire figyelni??

    VálaszTörlés
  18. Szia megint!
    Az elég rossz lehetett hogy másfél évet foglalkoztál vele és nem maradt meg :( Remélem nekem tovább fogja bírni. Ha gondolod nézz el ide, és mondj véleményt, raktam fel pár képet: http://pyrkobonsai.blogspot.com/
    Nylont rárakni azért félek, mert félek hogy úgy megfulladna :(

    VálaszTörlés
  19. Hali! én most karira kaptam carmonát de hullajtja ezerrel a levelét ma raktam rá 1 akváriumot és a fa alá 1 tálkát vízzel így tuti rendbe jön ?
    köszi ! :)

    VálaszTörlés
  20. Hali Renó!

    Itt elég sokminden volt már írva, olvasgass vissza :) Egyébként Tescoból van? Mert ha igen, akkor nem túl jó, mert én is néztem múlt héten és ott már elég halottak voltak :( Nem gondozták őket. Vigyázz nehogy túllocsold, vagy hogy kiszáradjon a földje. Javaslom hogy permetezd is, és hagyd az akvárium alatt és ha szerencséd van akkor jobban lesz :) Olvass utána neten mert elég kényes szegénykém :(

    VálaszTörlés
  21. okés köszönöm szépen ! am. a bricostorból van

    VálaszTörlés
  22. Én kérdeztem az átültetést. Bocsi a nyaggatásér de senki nem válaszolt, és még soha nem ültettem át növényt. Akit meg megkérdeztem annak az összes növénye maghalt átültetés után. Előre is köszi ha válaszol valaki. :)

    VálaszTörlés
  23. Szia!

    Nem tudom milyen növényt akarsz átültetni, ezért leírom az általános dolgokat.
    A szobai bonsait gyakorlatilag mindegy hogy mikor ülteted át, én azonban javaslom a tavaszi átültetést.
    A kinn teleltetett növény esetén mindenképpen tavasszal, rügyfakadás előtt.
    Vagy veszel kész földet, vagy keversz.
    1-2 növény esetén egyszerűbb megvenni, pl. OÁZIS kertészetekben árúsítanak.
    Több növény esetén inkább keverni.
    Fiatal növény esetén az intenzív növekedés a cél, már idősebb esetén a lassabb növekedés, rövidebb ízközök elérése, kompaktabb korona a cél.
    Gondolom a növényed fiatal, ezért egy "átlagos" keverék:
    1/3 rész általános virágföld, 1/3 rész szitált sóder (5-6 mm-es szemcseméretig kell a kavics), 1/6 rész humuszos föld, és 1/6 rész BIOLUX macskaalom (por kiszitálva).
    Ez egy átlagos földigényű növénynek jó.
    Beültetés előtt a tál aljában a szunyogháló kitisztítása, tál kimosása, a legalsó réteg az tiszta kavics, vagy agyaggranulátum (pangó víz kiküszöbölésére).
    A BIOLUX macskaalom az tiszta zeolit ásvány, mely magába szívja a vizet, és lassan adja le,valamint lazítja a talajt.Sóder is lazán tartja a talajt.
    Amennyiben a gyökérzet nagyon kinőtte a tálat, érdemesebb eggyel nagyobba ültetni.
    Gyökérmetszés, max. a gyökérzet 1/3-ra szabad visszavágni.
    Amennyiben kezdő vagy, ettől óvva intelek, mert a gyökérmetszés, és a növény metszés arányának meg kell maradnia.Nem lehet csak lombot, vagy csak gyökeret metszeni, mert azt a növény sínyli meg.

    Röviden ennyi.
    Remélem tudtam segíteni.

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  24. Köszönöm szépen a segitséget. Igen sajna kezdő vagyok ez a legelső növényem. Lehet buta kérdés de azt a szunyoghálót nekem kell belerakni vagy az most is van benne?? Egyébként egy carmonát szeretnék átültetni. Annak is jó ez a föld?? és pont ezt a keveréket meg lehet venni boltba vagy akkor nekem kell keverni??

    Bocsi a sok kérdésér, és ezer hála a válaszér!!

    VálaszTörlés
  25. Szia!

    Egy feltétellel segítek, ha nem kérsz mindig elnézést :)))
    Először is leszögezem, 3-4 év tapasztalatával én is csont kezdőnek tartom magam.És én sem szégyellek kérdezni.Próbálok én is "tovább segíteni". Úgy látom a hazai bonsai barátok köre kitágulni látszik, igyekszünk ezen dolgozni....
    Szóval.
    Mivel egy növénykéd van, nem érdemes földet kevergetni(mint írtam is) inkább vedd meg a kész bonsai földet.(ha jól emlékszem 2 liter, olyan 3-400 forint körül van) tehát nem is drága.(Nem AKADAMA!)
    A bonsai föld lényege, tartsa a nedvességet, de engedje át magán a vizet, hogy a földben, illetve a tál alján ne alakulhasson ki káros pangó víz, amitől a gyökér rohad.Ha megfigyeled, ezért van a bonsai tál alján akkora furat.Ha a furatra nem tennél valamit, a föld egyszerűen kimosódna.Ezért kell a szunyogháló, vagy valami vékony műanyag rács.A szunyoghálóval vigyázz, nem lehet a legfinomabb, mert azt a kimosódó fölpor egyszerűen eltömíti.Javasolt még a fatörzsre vehető védőháló is, ennek rumbusz alakú nyílásai vannak, és valamivel nagyobb mint a szúnyoghálóé.
    http://bonsai-pcmusic.blogspot.com/2009/06/zenes-bonsaikonyv.html
    A zenés bonsai könyv bejegyzésemet nézd meg, ott egy képes illusztrációban látod a dolgokat.
    Kérdés. Miért akarod átültetni?
    Nem kellene rögtön eggyel nagyobb edénybe?
    Kép nincs róla?

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  26. Köszönöm a sok segitséget, és oké akkor nem kérek elnézést. :D Hát szerintem nagyobb kell neki. tudok róla csinálni képet. De el lehet küldeni itt vagy hogy??
    Ja és még egy kérdés láttam benne nagyon apró bogarakat, de nem hangyát, azok mik lehetnek??
    Köszönöm a videót megnézem.

    VálaszTörlés
  27. Küld a gyenes.csaba@freemail.hu-ra.

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  28. Elküldtem 2 képeket, remélem kivehetőek.
    És köszönöm megnéztem a videót. Azt a könyvet bármelyik könyvesboltban megvehetem??

    VálaszTörlés
  29. szazsa ha ilyen átlátszós szerű bogarak voltak akkor nem vagy egyedül, mert nálam is voltak(remélem már nincsenek). Én amint megláttam eltávolítottam őket, és ezt neked is javasolnám, viszont mindmáig én sem tudom hogy azok mégis mik voltak :S
    Mondjuk az enyémnél sincs alul háló, de sztem nem is szükséges. sajnos a tálkám viszont elég rosszul van kialakítvam ert meg tud állni benne a víz :S ezért is szoktam úgy locsolni, hogy a fölösleget megpróbálom kiengedni a tálból.

    VálaszTörlés
  30. Igen olyan volt, remélem nem valami kártékony bogár.
    Te hogy írtottad ki, egyszerüen megölted??

    VálaszTörlés
  31. Csaba köszönöm a segitséget.
    Azér ha majd ha meg lesz minden az átültetéshez lehet kérdezek.
    persze ha nem baj :)
    Remélem túl éli.
    Ja egy kérdésem van. Nem tudod mér lehet az hogy már kinőtt egy csomó virága, de egy nap alatt meg is halnak??

    VálaszTörlés
  32. Szasza én szimplán ami mozgó dolgot láttam a földjén, leszedtem :) Sajnos a virágai nálam is így jártak és én sem tudtam rá megoldást találni, nekem is alig 1-2 nap alatt lepotyogtak a virágai, pedig volt már ami elég nagy volt :( Csak remélni tudom, hogy tavasszal majd tovább bírják, lehet hogy most télen kevés neki a napfény a virághoz :) Nekem mondjuk egy ideje virágot már nem is hoz, csak eleinte volt neki pár, amíg le nem kezdtek potyogni.

    VálaszTörlés
  33. Nagyon örülök neki, hogy ilyen aktívan próbáljátok a fellelt problémákat boncolgatni.
    Figyelemmel kísérem, ha nem szólok közbe, az azért van, mert megmondom őszintén fogalmam sincs.
    Azt én is tapasztaltam a fikuszaimnál, hogy most jön minden.Látható a szobában tetű, gyapjas tetű, meg mindenféle kártékony dög.Amit Ti a földben láttok, az valami légy féle szerintem.
    Ha a felszínen van, a föld tetejét lekaparni, ha picit mélyebben, akkor növényvédős tanácsát kérni, és egy enyhe rovarölő szert a földre.Nem spray-t!Érdekes, de azt mindenki szídja...
    Az, hogy a carmona mire sértődött megint be, fogalmam sincs.
    Mint már írtam, a növény sok mindenre reagálhat így: fény, hőmérséklet, páratartalom, nedvesség, szárasság, tápanyag....
    Még egyszer, javaslom mellé másik növény beszerzését, legyen egy kis sikerélmény is ;)

    Mint már írtam, az én cikkben szereplő növényem elpusztult, de eszem ágában sincs még egyszer carmonával kínlódni...

    Sok sikert!

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  34. Egyébként arra kíváncsi lennék, hogy miért nem akarsz többet carmonával foglalkozni :) Szerintem nagyon szép növény :)

    VálaszTörlés
  35. Szia! Azt nem állítom, hogy nem szép növény, de egy karakteres egyedi méretű brutál növényt keress Magyarországon.
    Mire a kis multisból valamire való növény lesz, az minimum 10 év.
    Egy jó yamadori előanyagból pár év alatt tízszer látványosabb növény nevelhető, lényegesen kisebb rizikóval.Ne felejtsd el, a carmonával kapcsolatos kockázatok a növény teljes élete alatt fennállnak.Belegondolni sem jó, mi lenne, ha 10 év munkáját egy 5 perces huzat agyonvágná, és valljuk be őszintén, ennek az esélye bőven megvan.
    Nektek persze sok sikert, és kitartást kívánok hozzá, legyen benne sok örömötök!

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  36. Szia!

    Még nem volt bonsai-om, de szeretnék, a tescoba láttam bonsait és olvastam a hozzászólásodban, hogy kezdőknek nem ajánlod, mit ajánlanál nekem, hol és mennyiért tudom beszerezni?

    Üdv: Peti

    VálaszTörlés
  37. Kedves Csaba!

    Mit tegyek ha a bonsai-omat túlöntöztem és a földje elkezdett penészedni? Illetve felülről szabad-e öntöznöm, vagy csak alulról? Válaszodat előre is köszönöm!

    Kati

    VálaszTörlés
  38. Kedves kérdező olvasók!

    Elnézéseteket kérem hogy eddig nem válaszoltam, de ritkán nézem ennyire vissza a blog bejegyzéseimet.Kérlek Titeket, ha írtok, tegyetek egy bejegyzést az üzenőfalra, és rögtön válaszolok.
    Peti!
    Remélem vettél növényt, ha nem, a kezdőknek fikuszt, kínai szilt tudok ajánlani.Kínai szil "bonsait" (mert az még erősen nem az) a tescoba 3 ezer forint körül vehetsz.
    Én egyébként javaslom honos anyagok vásárlását, begyűjtését.Pl mezei juhar. Hazai erdőinkbe annyi van mit a szemét, gyertyán, szinte elpusztíthatatlan.
    Pl. OÁZIS kertészetekbe, faiskolákba lehet párszáz forintért találni növényeket: somot, téli jázmint, gyöngyvirágcserjéket, gránátalmát stb. 2 év alatt szebb növény nevelhető belőle, mint a multis bonsai-okból.

    Kati!

    Túlöntözés esetén 2 dolgot lehet tenni:
    - finoman elkezdeni "visszaszárítani" a közeget.(csak minimális spricceléssel nedvesíteni a növényt.
    - Azért is penészesedik, mert benn meleg van, és magas a páratartalom.Ez a gombabetegségeket is hozhatja.
    Nem ártana legalább a föld felső rétegét lecserélni.

    Tavasszal esetleg, ha szükséges, egy átültetést.

    Remélem tudtam segíteni!

    Ha kérdés van, csak bátran, DE ÜZENŐFALON IS ÍRJATOK RÁM!!

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  39. Szia Csaba.
    Carmonámnak az utóbbi időben elkezdtek bebarnulni a levélvégei és kis idő múlva lehullatja őket. 15fokos keleti tájolású albalkpárkányon van elhelyezve. Mit tegyek,hogy megakadályozzam a további levélhullatást és barnulást? Ez valami betegség lehet vagy nem megfelelő neki a hely?

    VálaszTörlés
  40. Szia Norbert!

    Nagyon sokan kinlódnak a carmona megtartásával.Sokat olvastam utána, mégis úgy döntöttem, én nem vállalok fel ennyi nyűgöt, hogy fenn tudjak tartani egy kis fát.
    A bonsai tartás legveszélyesebb időszaka a tél.
    A carmonánál egyensúlyba tartani a hőmérséklet-, pára-, és fényigényt, nem egyszerű mutatvány. Sokan az üveglappal lezárt akváriumra esküsznek, aminek az alján durva kavicságy van, az feltöltve vízzel, és ezen van a bonsai tál, szigorúan úgy, hogy a tál alja ne érje el a vizet. Így a pára megvan. Amennyiben fűtött a helyiség, akkor a hőfok is oké. És hol van ehhez a napsütéses órák száma? Ezért próbálják speciális neoncsővel pótolni a napfényt. Ha ezt a hármast megteremted, és egyensúlyba tartod, akkor fog virulni a fád. Ahogy én tapasztalom, a carmona nálunk csak vegetál, de nem igazán tud dinamikusan fejlődni.
    Ezért utálom a multikat, mikor pár ezer forintért eladnak egy ilyen nehezen tartható növényt, mert ezzel a kezdők kedvét teljesen elveszik a bonsai tartásától.
    Én az enyémet "hagytam" elmenni, tehát megpróbáltam megtartani, de mégis elpusztult. Azóta főleg honos hazai fákat tartok, szinte semmi fakszni nincs velük, és gyönyörűen fejlődnek.
    Ha érdekel a bonsai tartás, Neked is ezt javaslom. Ne vegyél multis növényt, inkább kertészetből, faiskolából elő anyagot, és abból pár év alatt sikeres kis növényt nevelhetsz. Pl: gárnátalma (egyik kedvencem), mezei juhar, gyertyán... ha van erdő a környéken, akkor begyűjteni is tudsz.

    Isten igazából próbáltam mindent leírni, amit tudok a carmonáról, de konkrétan, hogy éppen mi nem tetszik neki, nem tudom megmondani. Ugyanis nem biztos hogy gomba, mert ebből a "hármasból" bármelyik kevés, a növény rögtön dobálja a leveleit.
    Ha nem áll meg a hullás, és netán lekopaszodik, rakd nylon zacskóba, az alján legyen kis víz, a zacskót csukd be, had párásodjon meleg helyen. Vagy beindul tőle, vagy nem ... de hidd el, ennél a növénynél mindig lutri.

    Sok sikert!

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
  41. Szia Ismét

    Érdekes,hogy a levelei 3/4-ét ledobta ,de a többi szép zöld és sajna kicsit megnyúlt.
    Ma átültettem,vettem (oázisos) bonsaiföldet. Remélem a ph-értéke megfelel ennek a növénynek:ph 6-7.
    Nah,csak ennyit szerettem volna.
    Ha javul az állapota,írok,hátha tudok segíteni evvel másnak is.
    Köszi a lehetőséget

    Szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hali!

      Csaba:
      Gondoltam megosztom veled, hogy segény Sennám feladta a harcot... szegényke úgy tűnik kiszáradt a télen a szobámba :( Sajnálom is szegényt. Amint juharok kezdenek fejlődni a jó időben, belevetem magam a juhar zölddugványozásába :D Talán vele könnyebb dolgom lesz.
      Norbert:
      Neked kitartást kívánok. Az én Carmonám majd 1 évig bírta, de a tél valahogy nem kedvezett neki :( Én tavasztól őszig szépen tartottam, néha le kellett fóliázni, mikor elkezdte ledobálni a leveleit. Ha jól emlékszem, a levelek akkor nyúlnak meg, ha kevés fényt kap a növény, bár lehet rosszul tudom.

      Törlés
  42. Üdv.
    Tavaszra elég szépen összeszedte magát a Carmonám :) Örülök neki,folyamatosan virágszik,csak még kevés a kis ág rajta. Ahol meg megmetszem nem igazán nő ki semmi. Vagy csak jóval több idő kell neki,mint gondoltam?

    VálaszTörlés
  43. Kedves Csaba!
    Hasonló problémám lenne, mint egykor Csillának(Sep 9, 2010 11:44 PM hozzászólás). Nekem is penész szerű fehér valami jelent meg a gyökerénél, sajnos az új leveleit dobja le(mint ahogy írtad, ez gáz) és a virágbimbóit is ledobálja. Mit tehetnék, hogy ez a folyamat megálljon? Többen írták, hogy a fóliázástól rendbe jön, ez mit is jelent pontosan?
    Köszönöm segítségedet
    Alexandra

    VálaszTörlés
  44. Szia Alexandra!

    A levélhullás lehet huzattól, hirtelen lehüléstől, kiszáradástól, gyökérrothadástól, sok mindentől.
    - Elszárad a levél mielőtt lehullik, vagy "zölden ledobja"?

    A fóliás tartás lényege, hogy egy igen erős párás mikroklímát hozol létre a fának.
    Hozzávaló: vagy egy akvárium, vagy egy új, nagyobb nylon zacskó.(Gondolom csak az lesz otthon :) )
    Szóval, fogod a növényt tálastul, jól meglocsolod, utána belerakod a zacskóba, majd a zacskó száját visszahajtod.
    Arra vigyázz, ne érjen a zacskó ágnak, illetve levélnek, mert az biztos, hogy penészesedésnek indul majd. Én mindig szájjal "felfújtam a zacskót, mert akkor jó dagi lesz, és nem ér az ágakhoz.
    1 óra múlva, ha megnézed, már tiszta pára lesz a zacskó belül. No így hagy napokig. Akkor nyisd csak ki, ha öntözni kell a fát. Ilyenkor állott, langyos vizet használj!
    Ha rendbe jön a fa, akkor sem szabad egyből kivenni, szép lassan kell szoktatni "kinti élethez".
    Először fél órát hagy nyitva a zacskót, másnap 1 órát, majd kettőt, és néhány napos tréning után végleg nyitva maradhat. 1-2 nap múlva teljesen kiveheted belőle.

    Remélem tudtam segíteni!

    Sok sikert!

    Üdv. Csaba.

    /Feltétlenül írd meg, hogy alakul a sora! Köszi!

    VálaszTörlés
  45. Szia Csaba! Köszönöm szépen gyors válaszod!
    A levelek kicsit besárgulnak és egy-két ponton barnák lesznek, ezután esnek le.
    Mindenképpen megpróbálom a fóliázást, és értesítelek, hogy alakul :)
    Köszönöm szépen mégegyszer.
    Alexandra

    VálaszTörlés
  46. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  47. Szia!
    Tegnap kaptam a páromtól egy Carmona Bonsai- fát. Az lenne a kérdésem, hogy mennyi vizet igényel és milyen idő közönként kell öntözni? Mik az egyéni igényei?
    Válaszod előre is köszönöm!

    VálaszTörlés
  48. Kedves Csaba!

    Márciusban kaptam egy ilyen bonsait, és egészen 3 nappal ezelőttig semmi baja nem volt. Még virágzott is és új szárai is nőttek, aminek örültem, mert az előző bonsaiom 1 hónap után meghalt. :/ Most viszont lehullott az összes levele a hétvégén. Lehet a mostanában jellemző hőségtől? Úgy gondoztam eddig, hogy hetente egyszer locsoltam meg, és a lombját is spriccelgettem. Most megijedtem, hogy kiszáradt, úgyhogy elég bőségesen meglocsoltam, és 2 napig állt alatta a víz, ma reggel öntöttem le, nehogy túlöntözzem...

    Előre is köszönöm a segítséged: Adri

    VálaszTörlés
  49. Adri!

    Ebben a hőségben napi minimum 1 öntözést igényel a növény.gondolom a te növénykéd még valami kis edénybe van. Azt reggel, és este is meg kell locsolni. Ha jó a föld vízáteresztő képessége(nem alakul ki pangó víz), akkor nem tudod a növényt túlöntözni. Ha a föld tömör, és "nem veszi be" a vizet, akkor a legjobb, ha nedves föld mellett az egészet kiemeled (a földje ne essen szét, a gyökér ne sérüljön!) és egy nagyobb műanyag edénybe ülteted.Az edény alján drain rétegként kavics legyen.
    Ha ledobta a leveleit ne spricceld, mert nem segítesz vele.tedd félárnyékba, tartsd a földjét nedvesen, és reménykedj...

    Üdv.Csaba

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Csaba!

      Köszönöm a gyors választ és a segítséget, remélem feléled még.

      Üdv és köszi: Adri :)

      Törlés
  50. Kedves Csaba!

    Átültettem a bonsai fámat és adtam neki tápoldatot is de valamiért a levelei bebarnultak,de nem hullanak!még esetleg a klima okozhatta ezt?

    Köszönettel Zoli

    VálaszTörlés
  51. Túl sokat bojgatjátok őket, megveszi és egyből átülteti ...
    Meg már vágná már mindenét, agyon szeretgetné.

    Én nem tapasztaltam a saját kis Carmona m al semmi hasonlókat. Pedig tesco s :)
    Nem kell piszkálni, csak öntözni, lehetőleg esővízzel és a tápoldattal.
    Mire érdemes hozzájuk nyúlni, addigra 5 könyvet lehet kiolvasni róluk és fejből tudod, most milyen időszakát éli a kis növényed minek mikor jön el az ideje.
    Ja, meg már tekerné körbe dróttal ...

    Azért merem írni, hogy agyonra van piszkálva, mert a könyvben amit olvastam róluk, pont azt írják, hogy ezek bírják legjobban a strapát a szoba bonsai nak való növények közül.
    Sőt, ilyen kis mutatós, szobában tartható növény csak ez létezik (az amatőr köztudatban)

    VálaszTörlés
  52. Romániában élek és én is vásároltam egy hipermarketben leszállításon egy kis bonsait, valami kettőésfél euróért. Hulltak a levelei, pár nap alatt szinte teljesen csupasz lett. Azt gondoltam, hogy olcsó és megbízhatatlan áru. Átültettem egy cserépedénybe, a saját földjével. Napok múlva elkezdett új leveleket hajtani. Most már sűrű és egészséges levélkoronája van és készül virágozni.
    Szívesen vennék tanácsot gondozásáról, későbbiekre metszéséről stb.
    Zoli, Sepsiszentgyörgy.

    VálaszTörlés
  53. Szia! Tetszik a blogod. Örülök, hogy sikerült ráakadnom, mert nagyon sok hasznos infót tudtam meg a nemrég kapott fácskámról. (http://filti.blogspot.hu/2012/09/toletek-kaptam-ii.html)
    Az foglalkoztat igazán, hogy sajnos nem tudom a korát, és azt olvastam, hogy kb 2 évente kell átültetni. Amikor hozzám került, elkezdte ledobálni a leveleit, de anyukám megnyugtatott, hogy csak azért mert új helyre került. Azóta szépen virágzik, éledezik, új hajtásai is lettek. Viszont ami levelek újrahajtottak, azok már (számomra legalábbis) aggasztóan nagyra nőttek. Lehet, ez normális. Én arra gondoltam, hogy lassan itt az idő, hogy átültessem nagyobb cserépbe. Az aggaszóan nagyobb, az a majdnem 2,5x-ét jelenti.
    Mi a véleményed?
    Valamint, tényleg üvegházban kell tartani? Az nem elég, ha naponta 1x locsolom és a leveleit többször permetezem? Mert eddig ezt csináltam (és már nagyban megy a fűtés szezon), és a jelekből nem látom, hogy rosszul nevelném.
    Az átültetésre visszatérve: ha esetleg nem kell átültetni nagyobb cserépbe, de új földbe érdemes, vagy nem fontos/lényegtelen?

    Előre is köszi a három kérdésre a választ!

    Filti

    VálaszTörlés
  54. http://www.hirthbonsai.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=77&Itemid=121
    ajánlom mindenkinek sok okosság van

    VálaszTörlés
  55. Szia!
    Beló vagyok és fontos, gyors kérdésem van!

    Októberben kaptam 1 Carmonát, és sok szenvedés után most teljesen le dobta a leveleit, azaz 1 db SINCS raja, már kb 1 hete.
    Fóli alatt is próbáltam már helyre hozni, de semmi. 1 levelet sem akar hozni...

    Valakinek van e valami 5lete hogy mivel vagy hogyan lehetne életet lehelni bele ???
    Vagy innen már nincs visza út? Ezt már esélytelen helyre hozni?
    SEGÍTSÉG !!!
    Előre is köszönöm !!!

    Akár email-ben is bylow80@gmail.com

    VálaszTörlés